„Büszke vagyok rá, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány életre hívta ezt a versenyt, és így sokaknak mutathatjuk meg: egy édesség nem csak egészséges lehet cukor nélkül, de nagyon finom is”
Sokat tanultam az elmúlt években. Köszönet a “cseppecskéknek”. Kollégáimmal együtt tudatosabbak és bátrabbak lettünk. Boldog vagyok, hogy három finom, bevizsgált, hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortával segíthetünk- a cukrászdákon keresztül – az embereknek az egész országban. Ebben az évben a zsűri elnökeként segítek kiválasztani a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét.„
Évek óta nyomon követem a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, először, mint készítésre jelentkező cukrász, majd később, mint versenyző és az utóbbi években pedig a verseny hátterében veszek részt. Ez egy igazán izgalmas és egyben rendkívül nehéz verseny, hiszen úgy kell finom és egészséges tortákat alkotni, hogy közben nem elég csak az ízekre és az állagokra figyelni, hanem a dietetikai szempontoknak is meg kell felelni. Nagyon sokat tanultam a versenytől és nagyon sokat fejlődött a szakmánk is a verseny által. A magyar cukrászdákban egyre nagyobb választékban és egyre jobb minőségben kínálják a mentes termékeket, amire komoly vásárlói igény van napjainkban.
“Többször lehettem a Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijében. 2017-ben viszont kipróbáltam a másik oldalt. Nagy boldogság volt a Pöttyös Panni tortával győzni, életem egyik legszebb élménye volt. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy ismét zsűritagként bírálom a versenyműveket, de beleviszem azt a tapasztalatot is, amit győztesként megszereztem.
2007, 2008, 2009, 2011: elnyerte a Magyarország Tortája címet.
2012-ben Almatorta egressel elnevezésű tortájával a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese lett.
Ő alkotta meg a ZilaTortaForma családot, mely a világon egyedülálló találmány, és a kapcsolódó technológia szabadalommal védett.
“A vendéglátásban fontos a szakmai megújulás, a fejlődés, hogy vendégeink elégedettek legyenek és visszajöjjenek.”
Évekig versenyeztem a Magyarország Cukormentes Tortája versenyben, először 2019-ben indultam el. Az évek során egyre több tapasztalatot szereztem, míg aztán 2021-ben a Beszterce rózsájával megnyertem a versenyt. Nagyon jó érzés és megtiszteltetés számomra, hogy mára eljuthattam odáig, hogy a zsűriben ülhetek neves szakemberek mellett. Saját példámmal is bíztatok minden cukrászkollégát arra, hogy ha elsőre esetleg nem is sikerül tökéletesen a benevezett torta, akkor se adja fel a küzdelmet, mert maga a versenyzés is nagy élmény és rengeteget lehet tanulni a kollégáktól, szakemberektől. A verseny nyitott, következő évben bárkinek sikerülhet…
A Zsolnay Kávéházban hagyomány a francia monodesszertek mentes választéka. Bár magam is több éve készítem ezeket a különleges és egészséges édességeket, a “mentes” süteménykészítés fortélyát én is mind a mai napig tanulom. Örülök, hogy részese lehetek annak az elkötelezett munkának, amellyel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány évről-évre összehozza azt a szakmai közeget (cukrászokat, dietetikusokat), akikkel a cukrászat ezen ágában is együtt fejlődhetünk.
“A változatosság, az ízek élvezete életünk fontos része, diéta esetén pedig különös jelentősége van az életminőség javításában, és abban, hogy az étrend hosszú távon is könnyen betartható legyen. Magyarország Cukormentes Tortája számomra szép példája annak, hogy a hazai alapanyagok és a korszerű cukor-alternatívák ötvözetén keresztül hogyan válhat szerethetővé a tudatos táplálkozás.”
“Az édes íz szeretete, sokunkat a csecsemőkortól, egy életen át elkísér. Miközben eszünkkel már tudjuk, hogy a finomított cukor és a „fehér” liszt nem szolgálja egészségünk megőrzését, mégis nehéz ellenállni a belőlük készült, lelkünket is simogató ízeknek. De, lehet egészségesebb is, ami finom. A torta nem csak azoknak nyújt élvezetet, akik tudatosan egészségesebb alapanyagokból szeretnék fogyasztani az édes ízeket is, hanem azoknak is, akik betegségük miatt nem fogyaszthatják a finomított cukrot tartalmazó készítményeket”
“Cukorbetegséggel együtt élő dietetikusként az egyik legfontosabb számomra, hogy egy-egy tanácsadás alkalmával a páciensek megértsék, hogy az állapotuknak megfelelő étkezés ideális esetben nem a lemondások halmaza, hanem a lehetőségek tárháza. Az ízek és az illatok egyúttal emlékek is, az asztal körül együtt töltött idő pedig fontos kapcsolódási pont. Ezért is fontos minden olyan kezdeményezés, ami a diagnózist követően is teljessé tudja tenni az életünket és ami által egy kicsit talán hatással lehetünk a környezetünk egészségtudatosságára is.”
Dietetikusként nem csak a különböző betegségekkel, állapotokkal együtt élők segítése, hanem a hétköznapi emberek egészségtudatosságra nevelése is fontos számomra. Ezt a küldetést anyaként és sportedzőként is szívügyemnek tekintem. Évek óta követem és kóstolom a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes édességeit és a hagyományos országtortákat is. Hálás vagyok, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány jóvoltából idén már én is részese lehetek a legújabb nyertes kiválasztásának.”
„Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek a zsűriben és az elsők között kóstolhatom meg a legújabb alkotásokat.
A cukrászat és a torta készítés számomra művészet. Nagyon szeretem az édességeket és rendszeresen fogyasztom is. Sokszor eszembe jutott már, hogy milyen rossz lehet, amikor nem választhatsz bármit, amit megkívánsz, de a Magyarország Cukormentes Tortája a legjobb példa arra, hogy cukorbetegen is lehet jó minőségű, finom, egészséges és csodaszép tortákat fogyasztani.
A 77 Elektronika Kft. a kezdetektől fogva a Magyarország Cukormentes Tortája verseny főtámogatója, így már hosszú évek óta figyelemmel kísérjük, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezését, ezzel is hozzájárulva a cukorbetegséggel élő emberek támogatásához.”
“Napi rendszerességgel fogyasztok tortákat, süteményeket, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy imádom az édességeket! Nem vagyok tehát szakmabeli, csak egy egyszerű “sütibolond”, aki szerint egy édességnek nem csak az élvezeti értéke, hanem az egészségre gyakorolt hatása is nagyon fontos, főleg ha rajong értük az ember. Ezért örülök neki, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak is köszönhetően, egyre nagyobb a kínálat azokból a cukormentes finomságokból, amiket bátrabban fogyaszthatnak azok is, akiknek eddig egészségügyi kockázatok miatt le kellett mondaniuk az édes élvezetekről.”
1124 Budapest, Csörsz u. 57
+36 1 202 0103
diabetes@egycseppfigyelem.hu
1124 Budapest, Csörsz u. 57
+36 1 202 0103
diabetes@egycseppfigyelem.hu