Miért fontos a diabétesz edukáció?

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány 2024-ben is képviselteti magát a Nemzetközi Diabétesz Szövetség
(IDF)
által szervezett webináriumokon. Az idei év eseményeinek sorát az Oktatás Nemzetközi Napja alkalmából szervezett online beszélgetés nyitotta, amely „Miért fontos a diabétesz edukáció?”
címmel témájában is csatlakozott a világnaphoz.
A beszélgetőpartnerek ezúttal az IDF „Blue Circle Voices”, illetve „Young Leaders in Diabetes”
programjainak costa ricai, zimbabwei, belga, illetve mexikói képviselői voltak, akik, ahogy azt már
megszokhattuk ezeken az eseményeken, a világ számos táján a diabéteszes közösségért dolgozó
érintettek.

Miért fontos a diabétesz oktatás?

A cukorbetegek számára létfontosságú, hogy tisztában legyenek a diabétesz természetével, az
elérhető kezelésekkel, valamint a szövődményekkel kapcsolatos tudnivalókkal, de ebből a tudásból
egyaránt profitálhat az őket körülvevő közösség, az egészségügyi szakemberek és a lakosság is. Mivel
a cukorbetegséghez kötődő tévhitek sok esetben még mindig egyfajta megbélyegzéshez vezetnek, a
folyamatos oktatás a leghatékonyabb eszköz ennek felszámolásához, de a megelőzésben és a korai
felismerésben is nélkülözhetetlen, hiszen 2-es típusú diabétesz esetében a különböző
rizikófaktorokkal élők megszólítása akár a későbbiekben a diagnosztizált esetek számát is
csökkenthetné.

Mi a legnagyobb akadály?

A „Young Leaders in Diabetes” program mexikói képviselője a minőségi oktatáshoz való hozzáférés
nehézségét emelte ki, ami a Mexikót jellemző hatalmas társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségből
fakad. A Mexikói Diabétesz Szövetség adatai szerint a cukorbetegek kb. 10-20%-a részesül csak
megfelelő oktatásban. Ez részben az egészségügyi szakemberek hiányos képzéséből, illetve ehhez is
kapcsolódva a humán és anyagi erőforráshiányból eredeztethető, részben pedig kulturális háttere
van. Ebben a tekintetben a legnagyobb hátrányt egyértelműen a bármilyen szempontból periférián
vagy kisebbségben élő diabéteszesek (pl. bennszülött lakosság, fogyatékossággal élők vagy
mélyszegénységben élők) oktatása szenvedi el.
Magamban szomorúan állapítottam meg, hogy ez nem csak a Magyarországnál közel hússzor
nagyobb Mexikó és kb. négyszer nagyobb Zimbabwe esetében van így, hiszen itthon is állandó
kihívást jelent az eltérő gazdasági fejlettségű régiók összehangolása akár ellátási, akár oktatási
szempontból.

Mi a legnehezebb kihívás, amivel nap mint nap szembesülsz egy diabéteszes gyermek
édesanyjaként?

A panel belga résztvevője az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség közötti különbségekre és az 1-es
típusú diabétesz komplexitására hívta fel a figyelmet, ami esetükben napi szinten okoz félreértéseket
nem csak a tanárokkal, de még az iskolában dolgozó nővérekkel is. Ez a diagnózist követően a
munkába való visszatérést is nehezítette, hiszen hosszú ideig jelen kellett lennie a gyermeke mellett,
de problémát okozott a fiának is az iskolába történő visszailleszkedésben, aminek egyik
legszomorúbb példája a cserkésztáborban való részvétel elutasítása volt. Ezen a válaszon hozzám
hasonlóan a panel többi felszólalója is meglepődött, rávilágított ugyanis arra, hogy bizonyos
sztereotípiák mennyire átszövik a mindennapjainkat. Míg mi, diabétesszel élők folyamatosan küzdünk
a megbélyegzés ellen, egy „Nyugat-Európában minden könnyű” jellegű sztereotípiát habozás nélkül
tényként kezelünk, mindaddig, amíg élőben nem szembesülünk az ellenkezőjével.

Ellenpólusként a kortársak ismeretszerzésre, megértésre és elfogadásra való törekvését említette az
édesanya, ami optimizmusra ad okot. Képviselve az Egy Csepp Figyelem Alapítványt, amely egyebek
mellett a KiDS program hazai megvalósításáért felel, úgy vélem, ezzel a gondolattal csak azonosulni
lehet. Országszerte tapasztaljuk a gyermekközösségek rugalmasságát és fogékonyságát a cukorbeteg
kortársaikkal szemben, és látjuk, ahogy az ismeretlentől való félelem megfelelő oktatás révén
elfogadássá változhat.

Milyen módokon lehet segíteni a rászorulók, a családtagok vagy a diabéteszben nem érintettek
oktatását, hogyan lehet felhívni a figyelmet?

A zimbabwei résztvevő a közösségi média erejére hívta fel a figyelmet, ahol sok esetben elérhetők
még a gazdaságilag és/vagy infrastruktúra szempontjából egyaránt elmaradott régiókban élők is.
Saját példaként az általa szervezett WhatsApp csoportot említette, ahol ugyan általánosabb
formában, de mégis információhoz juthatnak a csoporttagok önkéntes szakemberek bevonásával. A
csoportos oktatásoknak online és offline egyaránt közösségépítő ereje van, ami többek között a
motivációt is tudja erősíteni.
Különböző kampányok szervezésével szintén egyszerre több ember szólítható meg, ezzel
összefüggésben a HIV-vel és az AIDS-cel kapcsolatos világméretű összefogással létrejött
tájékoztatásra szolgáló kampányt említette példaként.
Összességében az oktatás kulcsának mindenki a türelmet, a nyitottságot és az őszinteséget említette,
illetve a saját és az érdeklődő fél határainak tiszteletben tartását. Ezekre sok esetben saját magunkat
is szükséges emlékeztetni, mivel egy diabéteszben nem érintett személy csak egy bizonyos szintig tud
azonosulni, nem várhatunk el olyat tőlük, mint például egy sorstárstól, de mindenkit meg lehet
szólítani a saját komfortzónáján belül és a megfelelő hangvételű oktatással akár növelhető is az.

Fókuszban a mentális egészség

A mentális egészség kérdésköre gyakorlatilag egy krónikus betegséggel foglalkozó webinárium
esetében sem maradhat el. Természetesen szóba került ezúttal is, példaként említve, hogy a
diabétesz a napi tevékenységeinken túl egy 24 órás állás, hatást gyakorol az életünk minden
területére, és mindez még szembetűnőbb, amikor valaki egy magát folyamatosan monitorizáló
kütyüvel él együtt.
Zimbabwében a mentális egészség kérdéskörét sokáig tabuként kezelték, lévén, hogy a pszichiátriai
betegségekkel és a hajléktalansággal összefüggésben beszéltek csak róla, a mindennapi
életvezetéshez vagy akár egy krónikus betegséghez kapcsolódóan csak nemrég ismerték fel
jelentőségét.
A costa ricai pszichológus résztvevő szerint ugyanolyan természetességgel kellene beszélni a
diabétesz lelki hatásairól egy-egy kontroll során, mint az inzulinadagokról, az étrendről vagy a
vércukorszint mozgásairól, hiszen ezek szoros kölcsönhatásban vannak egymással.
A belga édesanya szerint sokat segít a technológia fejlődése, amennyiben jól használjuk, de az
elfogadás és együttélés egyik kulcsa az a mértékű fegyelem, amennyi biztosítani tudja, hogy magát a
diabéteszen túli életet élvezni tudjuk.

Hogyan segíthetnének az egészségügyi szakemberek a diabétesszel kapcsolatos tudatosság
növelésében?

Costa Ricában egyfajta érzékenyítéssel próbálták meg segíteni a diabéteszesekkel foglalkozó
egészségügyi szakembereket (orvos, ápoló, dietetikus, pszichológus) abban, hogy még jobban belelássanak a páciensek mindennapjaiba. A közös táborozás során egyértelművé vált számukra is,
hogy egy cukorbeteg több, mint a paraméterei összessége, amelyek alakulására nem csak a beadott
inzulinnak és az elfogyasztott szénhidrátnak van hatása, hanem az összes napi tevékenységünknek,
érzelmeinknek is. Azt szerették volna átadni, hogy a számok természetesen nagyon fontosak, de a
mögöttük lévő erőfeszítés nem kevésbé, és egy 100%-os TIR mit sem ér érzelmi és mentális stabilitás
nélkül.

Hogyan segíthet a megfelelő oktatás az étkezés tekintetében?

Talán nem véletlenül a panel costa ricai pszichológus tagja reagált a leghosszabban erre a kérdésre.
Véleménye szerint a megfelelő étrendi oktatásnak egyrészt azt kell megcéloznia, hogy az
egészségtudatos étkezés nem egyenlő a drága alapanyagok vagy élelmiszerek fogyasztásával,
másrészt óriási felelőssége van abban, hogyan tudunk kialakítani egy egészséges viszonyt az
étkezésekkel kapcsolatban, ahol nem minden a szénhidrátszámolásról és a félelemről szól.
A belga édesanya emellett még azt emelte ki, hogy amint fogékony rá egy diabéteszes gyermeket is
érdemes bevonni az ételkészítésbe, mert pozitív pszichés hatása mellett tudatosabbá, kreatívabbá
teszi az embert az étkezés területén, nem mellesleg olcsóbb, csökken az étrendünkben a feldolgozott
élelmiszerek aránya és kevesebb a pazarlás is, így az egészségünknek és a környezetünknek is
kedvezőbb.

Talán a témából adódóan az eddigi legátfogóbb IDF webinárium volt, amin részt vettem, érintettként
a terápiás munkám során alkalmazott módszert erősítette meg, magánemberként pedig a
környezetemben élőkkel kapcsolatos elvárásaimat segített normalizálni.

Szerző: Széchy Eszter

Oszd meg másokkal!

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ez is érdekelhet

További híreinket megtalálod a Facebookon