Jótékonysági tekerés alapítványunk számára

A Decathlon sportos munkatársai kilométereket gyűjtenek az Egy Csepp Figyelem Alapítvány számára. A programba október 18-án délután bárki bekapcsolódhat a budaörsi üzletben, ahol ingyenes szűrésekkel leszünk jelen.

Idén 6. alkalommal tekerik körbe Magyarországot a Decathlon vállalkozószellemű munkatársai. Ebben az évben 148 kollégájuk pattan nyeregbe, hogy áruháztól áruházig összesen 1700 kilométert kerékpározzanak.

Az ötlet 2016-ban fogalmazódott meg, és csaknem egy év előkészület után indult útjára 2017 májusában az első Tekerd Körbe Magyarországot program a budaörsi áruháztól. A kezdeményezés lényege, hogy valamennyi Decathlon áruházat érintve 10 nap alatt bejárják az országot.

Az aktivitásnak van minden évben egy jótékonysági vonala is, ugyanis a biciklisek minden megtett kilométerrel támogatnak egy-egy civil szervezetet. Idén az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkáját segítik.

A 10 napos tekerés október 18-án a budaörsi áruházban zárul. A helyszínen a látogatók is gyűjthetik a kilométereket nekünk, miközben nővérkéink mindenkit szeretettel várnak ingyenes vércukor- és véroxigénszint, valamint vérnyomásméréssel 16 óra és 20 óra között.

Oszd meg másokkal!

Facebook
Twitter
LinkedIn