Kék Kör Túra – Gyűjtsd a kilométereket és nyerj!

Hétfőn reggel 8 órakor Kék Kör Túra néven online közösségi kihívást indított el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A játék célja: egy hét alatt a résztvevők segítségével az Országos Kékkör távjának, a 2550 kilométernek a teljesítése. Ez az esemény az Erős Antónia által az elmúlt 15 évben vezetett Diabétesz Séta koronavírus-járvány miatt átalakított változata, melyhez online közösségi kihívás keretében bárki kapcsolódhat. A kék kör az ENSZ és a Nemzetközi Diabétesz Szövetség kezdeményezésére a cukorbetegség egyezményes jelképe. A Kék Kör Túrával az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy napi 30 perc mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért és a szövődmények kialakulásának elkerüléséért, késleltetésért, valamint, hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti.  

A Magyar Természetjáró Szövetség közreműködésével egy interaktív térképen bármikor követhető a Kék Kör Túra aktuális állása. A kihívás vasárnap délután 5 óráig tart, majd ezt követően a játékosok között a szervezők kisorsolják a fődíjat, egy mountain bike kerékpárt, és további különdíjakat. 

Mit kell tenned, ha játszani szeretnél: 

  • Olvasd el a játékszabályzatot!
  • Fuss vagy sétálj november 9. és 15. között bármekkora távot, és a megtett métereket küldd be az egycseppegeszsegfeszt.hu honlapon található űrlapon.

Személyenként többszöri jelentkezés is lehetséges, azonban a játék egy hetes időtartama alatt naponta legfeljebb egyszer vehetsz részt. 

A távolságra vonatkozóan nincs sem minimum, sem maximum követelmény, és annak mértéke nem növeli a nyerési esélyeket. 

A Kék Kör Túra közösségi kihívás támogatója a 77 Elektronika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Volkswagen Haszonjárművek és a Beurer Medical Hungary.

Erős Antónia, aki szintén részese a közösségi kihívásnak, ezzel a videóval elindította el a játékot:

Mindenkit arra buzdítunk, hogy húzzon fel egy kényelmes cipőt, és vegyen részt a játékban!

Fotó: pexels.com/Amy Paw

Oszd meg másokkal!

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ez is érdekelhet

További híreinket megtalálod a Facebookon