2013-ban indult el, és azóta számos országban sikerrel fut a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF)
által létrehozott KiDS, melyet Magyarországon a Sanofi támogatásával az Egy Csepp Figyelem
Alapítvány valósít meg. A program 10 éves fennállását ünnepelte meg az IDF egy online webinárium
keretében, melyre alapítványunk is meghívást kapott.
„KiDS: 10 éve a globális jóllét szolgálatában”
A KiDS (Kids and Diabetes in Schools) általános iskolák részére biztosít cukorbetegséggel kapcsolatos
oktatást. Célja egyebek mellett a diabétesszel összefüggő megbélyegzés elleni küzdelem, az
egészséges életmód népszerűsítése, valamint a 2-es típusú diabétesz megelőzésére történő
figyelemfelhívás.
Az indulás óta a KiDS világszerte 14 ország 2 100 iskolájában valósult meg, ezáltal több mint 340 ezer
diákot és 19 800 tanárt ért el. A programhoz csatlakozó országok száma a közeljövőben héttel
növekszik.
Magyarországon 2018-ban indult a KiDS, amely kiegészült az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által
fejlesztett „Egy nap Cukkerbergben” elnevezésű játékos vetélkedővel is, így egy egész délelőttöt
felölelő tematikus nap keretében tanulhatnak a részt vevő iskolák a diabéteszről. Az indulás óta 23
helyszínen több mint 1 800 gyermek, valamint 1400 pedagógus és szülő részvételével zajlott a
program.
2-es típusú diabétesz a fiatalok körében
A Nemzetközi Gyermek- és Serdülőkori Diabetes Társaság (ISPAD) részéről Gun Forsander Professzor
Asszony a fiatalkori 2-es típusú cukorbetegségre hívta fel a figyelmet, amely ebben az életkorban, a
felnőttekhez viszonyítva kb. 50%-kal alacsonyabb inzulinérzékenység miatt egy jóval súlyosabb és
gyorsabban előrehaladó állapot.
Szűrés a pubertás kezdete vagy 10 éves kor után bizonyos paraméterek fennállása esetén feltétlenül
javasolt (pl. pozitív családi anamnézis, inzulinrezisztenciára utaló jelek vagy diabétesz szempontjából
rizikócsoportnak minősülő etnikumhoz tartozás).
Mivel a 2-es típusú diabétesz kialakulásában számtalan olyan életmódbeli tényező is szerepet játszik,
amire egyéni és közösségi szinten is hatással lehetünk, gondoljunk csak a legáltalánosabbakra, mint
amilyen az étkezési szokások átalakítása vagy a fizikai aktivitás növelése, ezen célok elérése
kulcsfontosságú a jelenség mielőbbi leküzdése érdekében.
KiDS és 1-es típusú cukorbetegség a világban
Az ehhez hasonló webináriumok menetrendje szerint, ezúttal is online kerekasztal megbeszélés során
válaszoltak a résztvevők irányított, illetve a hallgatóságtól érkező kérdésekre.
Gun Forsander Professzor Asszony az 1-es és 2-es típusú diabétesz közötti különbségeket tisztázta.
A Sanofi részéről Fiona Olivier elevenítette fel a KiDS program létrejöttének hátterét, amit
gyakorlatilag a prevenció szükségessége ihletett. Megköszönte az IDF és az ISPAD mellett a
programot helyi szinten megvalósító több százezer szakember és a diabétesz közösségek
összefogását.
Az IDF program koordinátora elárulta, hogy jelenleg is dolgoznak egy olyan értékelési rendszeren,
amin keresztül mérhetővé tudják tenni a KiDS oktatások hatékonyságát.
A többnyelvű, illetve több dialektussal rendelkező országok problémáiról beszélve a Kínát képviselő
résztvevő beszélt arról, hogy a távol-keleti kultúrákra jellemző mentalitás sajnos még családon belül
is teret enged a diabétesszel kapcsolatos stigmáknak. Így Kínában az ez ellen való küzdelem
szellemében a mentális aspektusra is nagy figyelmet fordítottak a program adaptálása során.
A gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődésére irányuló kérdésre válaszolva Gun Forsander
Professzor Asszony hangsúlyozta, hogy habár jellemzően a sűrűn előforduló hipoglikémiát kötik össze
a tanulási képességek romlásával, a kórosan magas vércukorszintek is bizonyítottan összefüggésbe
hozhatók a szellemi funkciók romlásával. Ezért is lenne fontos világszerte elérni, hogy az iskolában
töltött idő alatt rendelkezésre álljon a diabéteszes gyermekek részére olyan felnőtt, aki azonnali
segítséget tud nyújtani a cukorbetegséggel kapcsolatos napi teendőkben. E tekintetben október
közepén frissült az ISPAD „1-es típusú cukorbetegségről az iskolákban” című 2018-as állásfoglalása,
amely hamarosan elérhetővé válik.
Záró kérdésként az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos vizsgálatok sorából emelte ki azt a
hazánkban is futó klinikai kutatást, amely során azt vizsgálják, hogy korai diagnózis esetén, egy
bizonyos készítmény hozzá tud-e járulni a test saját inzulintermelő képességének minél hosszabb
időn át tartó megőrzéséhez, hogy ezáltal késleltessék a teljes inzulinhiányos állapot kialakulását.